Edzőtábor

A kisebbek napközis tábora utáni héten tartottuk a már rendszeressé vált nyári edzőtáborunkat augusztus 8 és 13 között.
Mondhatni a a helyszín is rendszeres, hiszen már negyedik alkalommal voltunk a Salgótarján feletti Medves Hotelben.
Kis harcosunk, Goldschmidt Tamara mindkét táborban részt vett, gratulálunk neki. 🙂
Idén a medence felújítás alatt volt, így úszni, fürödni nem tudtunk, de az edzések közötti csapatépítő feladatok, vetélkedők, számháborúk, Salgó várának látogatása valamint a szabadidőben a csocsó és biliárd feledtette velünk ezt a hiányt.
A napi három edzés megfelelően lefárasztotta a táborozókat, akik a csapatonként, naponta előadott esti mese után tértek nyugovóra.
Hétvégén Szabó Vilmos mester is eljött a táborba, ahol a tőle megszokott magas színvonalon tartott edzéseket.
A tábor zárásaként a sportolók egy feliratos bögrét, valamint csokit vehettek át a kitartásukért.

DSC_0890..